Sírva bújt a szülei mögé, annyira megijedt a fehér ember láttán

A szatmárnémeti Ilona Branagan a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, majd a budapesti Közép Európai Egyetemen tanult. Jelenleg is Budapesten él és dolgozik – ha éppen nem Afrikában tartózkodik. Idén júliusban egy hetet töltött Sierra Leonéban, azt követően, hogy korábban Madagaszkáron önkéntesként dolgozott. Élményeiről exkluzív interjúban számol be.

Hogyan kerül egy fiatal szatmári lány egy olyan országba, amelyről sok hozzá hasonló korú társa nem is tudja, hogy létezik, nevezetesen, Sierra Leonéba?

Sierra Leonéba vőlegényemet (ma már férjem) kísértem el. Ő amerikai, és gyerekkori barátjával együtt 11 évvel ezelőtt létrehozott egy szervezetet Washington DC-ben, ez a Global Playground, amely iskolaépítési, iskolafejlesztési projekteket támogat fejlődő országokban. Eddig Ugandában, Kenyában, Mianmárban, Tájföldön, Vietnámban, Hondurasban, Kambodzsában és a Fülöp - szigeteken járultak hozzá iskolák építéséhez, vagy iskolákhoz tartozó létesítmények, például könyvtárak, építéséhez. Ezen projektek megvalósítását helyi szervezeteken keresztül végzik, akik ismerik a helyi viszonyokat. Mielőtt azonban partneri kapcsolatot létesítenének egy célországbeli civil szervezettel, intézménnyel, meglátogatják azt, hogy feltérképezzék az együttműködés helyi kereteit, lehetőségeit. Sierra Leonéban egy ilyen előkészítő terepszemlén voltunk, hogy a lehetséges helyi partner szervezetet megismerjük, a helyreállítandó, építendő iskola helyszínére ellátogassunk, annak diákjait, tanárait megismerjük.

Neked nem újdonság Afrika, hisz korábban Madagaszkáron is megfordultál. Oda miként kerültél, mikor voltál és mit csináltál ott?

Madagaszkáron a budapesti székhelyű Magyar Önkéntesküldő Alapítvány és a Global Education Network programján keresztül kerültem. 2012-ben három hónapot töltöttem a makik országában. Itt két városban, köztük a főváros Antananarivóban, összesen négy iskolájában tartottunk foglalkozásokat németországi önkéntes társammal tanároknak és diákoknak. Tanároknak igyekeztünk interaktív tanítási módszereket mutatni, amelyeket hatékonyan használhatnak a nagylétszámú, sokszor 50-60 személyes osztályokban. A diákoknak számítógépes és internet ismereteket próbáltunk továbbadni, amennyire a helyi technikai felszerelés ezt lehetővé tette. Az átfogó téma a környezeti nevelés volt, így mind a tanárokkal, mind a diákokkal környezeti nevelés, környezetvédelem témában folytak a foglalkozások. Ez kiemelkedő téma egy olyan szigeten, ahol az őserdők nagyrészét kipusztították az elmúlt évtizedekben, veszélyeztetve ezáltal azokat a növény- és állatfajtákat, amelyek sehol máshol nem léteznek a Földön, csak Madagaszkáron.

Madagaszkár azon kevés afrikai ország közé tartozik, ahol viszonylag nyugalom van. Mi a helyzet ezzel szemben Sierra Leonéban?

Sierra Leonéban 1991 és 2002 között véres polgárháború volt, jelenleg nyugalom van, és az emberek békét szeretnének. Ez érezhető a beszélgetésekben a helyiekkel. Államilag meghatározott és támogatott a vallási tolerancia. A legtöbb család, akikkel találkoztunk, vegyes, keresztény-muzulmán család, templomok és mecsetek békében megférnek egymás mellett, ugyanígy a különböző vallású emberek is. A vallási tolerancia Sierra Leonéban példaértékű. A közelmúltban Sierra Leonét Ebola-járvány sújtotta, ezrek estek áldozatúl a gyógyíthatatlan kórnak. Az Egészségügyi Világszervezet 2016 elején nyilvánította az országot Ebola-mentesnek.

Az utóbbi két évben fekete Afrika, mint migrációs háttérforrás szerepel az európai sajtóban, a köztudatban. Sierra Leonében mi a helyzet ezzel kapcsolatban.

Tudomásom szerint Sierra Leone nem tartozik a tömeges migráns-kibocsátó országok közé, és a jelenlegi migrációs hullámban elenyésző lehet a sierra leoneiak száma. Sierra Leone amúgy is nagyon kicsi afrikai országnak számít, mind területét, mind lakosságát tekintve, ami alig haladja meg a 7 milliót.

Te, akinek az átlaggal ellentétben személyes tapasztalatokkal rendelkezel az afrikai állapotokról, miként látod a migrációs válságot?

A világban nagy a nyomor és szegénység, és természetes, hogy az emberek jobb életre vágynak. A legjobb lenne, ha mindenki saját hazájában tudna boldogulni, de mint tudjuk, ez nem valósul meg mindig. Nagyon sok a fejlesztési program és a civil szervezet, amely próbál javítani a helyi körülményeken, de ezzel ellentétben ott a korrupció és sok más hatalmi, politikai érdek. A migrációs válsággal kapcsolatban azt is fontos kihangsúlyozni, hogy bár sokan vannak, akik gazdasági okok miatt, a jobb élet reményében kelnek útra, addig olyanok is vannak, akik üldöztetés elől menekülnek, akiknek élete, testi épsége saját hazájában veszélyben van, saját állama üldözi, és ezért el kell hagynia az országát. Ők a menekültek, akiket nagyon fontos megkülönböztetni a gazdasági migránsoktól. A menekültek jogait, státuszát nemzetközi egyezmények szabályozzák, nemzeti szinten pedig menekültügyi törvények. Nemzetközi szinten az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága működik együtt az államokkal és más nemzetközi szervezetekkel a menekültek védelmében.

Milyen az élet Sierra Leonéban? Milyen törésvonalak határozzák meg a mindennapokat?

A szegénység és korrupció rányomja bélyegét a mindennapokra, de ettől függetlenül az emberek megpróbálnak boldogulni. Nagy az igény a tanulásra, zsúfoltak az iskolák. Az utcák tele árusokkal, mindenki igyekszik eladni valamit. Helyi termelés viszont alig van. A vállalkozások, nagyobb üzletek nagyrésze külföldi, főleg libanoni kézben van, nagyon sok libanoni származású ember él itt, és kézben tartják az üzleti életet. Szomorú ellentét, hogy bár a Sierra Leonéból származó gyémántok hatalmas áron kerülnek eladásra, a lakosság nagyrésze nyomorog.

Madagaszkári tapasztalataidat tudtak-e hasznosítani Sierra Leonéban?

Mind munkatapasztalatom, mind önkéntes tapasztalatom az oktatás területére összpontosul, ezért ezek a tapasztalatok kiegészítik egymást. Mivel Madagaszkáron iskolákban dolgoztam, ezért ez a tapasztalat nagyon jól jött, amikor a Sierra Leone-i iskolákba látogattunk. Mindkét országban szembetűnő, hogy rengeteg gyerek jár iskolába, az osztálytermek vagy azoknak szánt helyiségek/sátrak zsúfolásig teltek. A tanárok sokszor 50-60 gyereket tanítanak egyszerre, ami nagy feladat elé állítja őket. Mindkét országban minden iskolának egyenruhája van, a tanulók egyenruhában, rendezetten járnak az iskolába. A felszerelések azonban sok kívánnivalót hagynak maguk után.

Mennyire különbözik egymástól e két (egymástól és tőlünk is) távoli ország? Melyik került szívedhez közelebb?

Mindkét ország rendkívűl szegény, de inkább a pozitív oldalt hangsúlyoznám ki. Mindkettő nagyon színes, a fővárosokban nagy a nyüzsgés, mindenki mindenhol mindent árul, vesz, alkuszik. Sierra Leonéban az emberek sokkal temperamentusosabbak, nem ritka vitatkozó embereket látni az utcán. Madagaszkár ezzel szemben sokkal nyugodtabb, ott lassabb az élet, a helyiek azt mondják, ők egy szigeten vannak, távol mindenkitől, ezért nem sietnek sehová, nem versenyeznek senkivel. Mindkét országban feltűnő volt számomra, hogy az emberek sokszor sokkal vidámabbnak, hálásabbak tűnnek, mint a nagy többség Európában. Annak ellenére, hogy nagyon szegények, megbecsülik azt, amijük van és hálásak minden segítségért, figyelemért, legyen az pár doboz színes ceruza, amit az iskolában hagyunk, vagy az, hogy megmutatjuk, mi az a Google és hogyan kell használni, vagy egyszerűen azért, mert elutaztunk olyan messze és kíváncsiak vagyunk. Ezek az apró élmények tudják igazán feltölteni az embert, és rávilágítani arra, mennyi mindenünk is van, amiért hálát kellene adnunk ahelyett, hogy annyit panaszkodunk.

Melyek azok a benyomások (nevezzük ezeket kultúrsokknak), amelyek a legnagyobb nyomot hagyták benned? Sierra Leonéban pl. mennyire számít extrának a fehér ember felbukkanása?

Talán az egyedüli kultúrsokk, ami ért, azért volt, mert életemben előszőr tapasztaltam meg azt, milyen az, amikor bőrszín alapjában különböztetik meg az embereket, legyen az pozitív vagy negatív értelemben. Sokkoló élmény ez, hiszen ekkor érti meg az ember, mennyire nehéz lehet ha valaki egész életében ezzel a megkülönböztetéssel szembesül. Voltak aranyos pillanatok, amikor kisgyerekek az iskolában simogatták a kezemet és karomat és nézték a bőrömet, mert még soha nem láttak fehér embert. De olyan kicsi is volt, aki sírva bújt a szülei mögé, annyira megijedt a fehér ember láttán.

Ugyanakkor voltak kellemetlen pillanatok is, hiszen a fehér embert eleve úgy tartják ott számon, mint aki nagyon gazdag, függetlenül attól, hogy valaki üzletember vagy csak egyszerű önkéntes. Helyi viszonylatban azonban még az önkéntes is gazdagnak számít. Csak összehasonlításképpen, míg Budapesten 1500-2000 forint lehet egy átlag ebéd ára, Madagaszkáron ez 100-200 forintnak felel meg.

Nem ritka, hogy többszörös árat kérnek el külföldiektől, legyen az buszjegy vagy valamilyen termék a piacon. A helyi viszonyokat tekintve ez viszont számomra egészen érthető és elfogadható volt. Nem igazán tudtam a helyieket szidni emiatt, inkább csak a világpolitikát és a fejlődő és fejlett országok közötti hatalmas szakadékot.

Végezetül mesélj el egy-két emlékezetes, megdöbbentő , humoros sztorit az ottani élményeidről…

Sokszor olyan dolgokkal tudunk segíteni, amiről nem is gondolnánk, hogy más számára hasznos, fontos lehet. Erre jöttem rá akkor, amikor az egyik madagaszkári iskolában egy tanárnak azt mutattam meg, hogy tudja használni a Google-t. Mivel én munkám során nap mint nap használom, eszembe sem jutott, hogy másnak ez újdonság. Kíváncsian nézett, amikor elmagyaráztam, hogy ezen keresztül rá tud keresni olyan témákra, amelyek érdeklik, és saját maga és diákjai számára tud érdekes anyagokat találni. Nevetve kérdezte, beírhatja-e kedvenc színésznőjének a nevét (Eva Longoria), mert nagyon szereti, ahogyan öltözik. Mondtam persze, írja csak be. Hihetetlenül boldog volt, amikor a képernyőn számtalan kép jelent meg a színésznőről. Később aztán tantárgya számára hasznosabb anyagokat is elkezdett keresgélni.

Sierra Leonéból emlékezetes marad számomra a vendégszeretet. A falvakban, ahol iskolákat látogattunk, órákat vártak ránk. A teljes közösség az úton volt, énekkel és tánccal köszöntöttek. Az iskolások egyenruhában voltak, és vidáman kísértek minket a falu és iskola vezetőivel való beszélgetésre. Bemutatásunkkor kiderült, hogy az “Ilona” nevet ők könnyen meg tudják nevezni, mivel törzsi, Mende, nyelvükben is van ilyen női név. Páromat a falu tiszteletbeli vezetőjének, engem és az amerikai szervezet ügyvezető igazgatóját pedig női vezetőkké neveztek ki. Erre hivatkozva kérték, hogy soha ne felejtsük el őket, és térjünk ide vissza, mivel már mi is a törzs vezetői vagyunk. A megbeszélés után étellel kínáltak, és ajándékot is kaptunk, két csirkét, egy hordó pálmaolajat, és frissen vágott kókuszdiót.